07 Sze. 2023 Előregyártásban is otthonosan mozog, mindenhol ott van az országban az Első Beton

Az Első Beton Kft. megalapítása óta foglalkozik beton- és vasbetonelem előregyártással. Ez idő alatt alakították ki – folyamatosan fejlesztve – jelenlegi gyártmánykínálatukat, mely a magas és mélyépítési termékek széles választékát kínálja.

 Az általuk Szegeden gyártott elemek sablonjait lakatos és ács segédüzemük készíti, ha kell, alvállalkozók bevonásával. Ez nagyfokú rugalmasságot biztosít akár egy új, egyedi termék, akár a meglévő sablonpark bővítése terén. Ennek köszönhetően bármilyen típusú és méretű elem előregyártását vállalják, hozott, vagy statikusaink bevonásával, közösen készített tervek alapján.

Partnereik igényeinek megfelelően az ország bármely területére szállítanak

Egyedi- és típuselemeikkel a mély- és magasépítés kihívásainak is igyekszik maximálisan megfelelni az Első Beton Kft. A 100 százalékban magyar vállalkozás célja az elmúlt évtizedekben mit sem változott: megbízható, minőségi és stabil gyártóként kívánnak jelen lenni a piacon, ezen értékek mentén igyekeznek a hazai piac egyik fontos szereplője maradni.

Betonelemgyártóként kezdetben a mélyépítési és mezőgazdasági elemek gyártása határozta meg a profilukat, az ezredforduló környékén nyitott a cég a magasépítés irányába. Napjainkban már az általuk gyártott szerkezeti elemeket maguk is szerelik.

Az országos lefedettségű gyártáshoz országos lefedettségű szállítás dukál: a hosszúság, szélesség és súly vonatkozásában túlméretezett elemeket speciális gépek bevonásával szállítják a helyszínre – Győrtől Nyíregyházáig, Szegedtől Sopronig.

A maximum a minimum: a csarnokszerkezeteknél jóval többet kínálunk
A gyártás kizárólag megrendelői igények, szabvány- valamint statikai előírások alapján valósul meg. A minőség-ellenőrzés már az alapanyag vizsgálatnál megkezdődik és egészen a termék elkészültéig tart.

Tároló- és gyártó csarnokok, sportlétesítmények, kiszolgáló üzemek, gabonatárolók, irodaházak megvalósításában vesznek részt gyártással, tervezéssel és kivitelezéssel. A mezőgazdasági cégek, útépítő vállalatok számára támfalrendszert gyártanak kavicsdepó kialakításához, gabona, trágya vagy hulladék tárolására.

Amikor a megrendelő értékeli a minőséget: újra Páhin

Az Első Beton Kft. gyors és minőségi munkát végez, amelynek eredményeként a megrendelők többször is visszahívják a céget egy-egy újabb és újabb munkára. Többször dolgoztak már a Florinnak, legutóbb Páhira hívták vissza őket, ahová korábban – évekkel ezelőtt – már építettek egy gabonatárolót. A munka olyan jól sikerült, hogy idén egy új tároló megépítésére is a szegedi céget kérték fel. Az Első Beton kevesebb mint egy hét alatt végzett a támfalak leszállításával és beépítésével.

 

Első Beton Ipari, kereskedelmi és szolgáltató Kft.
  • 6728 Szeged Vásár utca 1-3.
  • (62) 549-510
  • (62) 549-511
Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly.Update my browser now

×